Abádszalókon a Blaha Lujza téren
Eladó Családi ház Abádszalók
Leírás
Abádszalókon a Blaha Lujza téren eladó egy családi ház! A telek 1507nm, bekerített, szépen gondozott több termő gyümölcsfával telepített. A felépítmények a következőek: valamikor a múlt század elején épült tégla alapra, vályogból, cserépfedéssel a lakóépület, és egy kis nyári konyha. Az idők során folyamatos volt a karbantartás, néhány kisebb felújítás, de még az eredeti nyílászárókból is találunk a házban. Az elmúlt 30 évben nyaralónak használták az ingatlant, ennek megfelelően alakították ki a helyiségeket is. A főépületben a gangról tudjuk megközelíteni az egyik nagyszobát, majd a a másik bejáraton át egy előszobából nyílik egy fél, és még egy nagy szoba, illetve egy tároló. A már említett nyári konyha most is „üzemel”, egy tároló kapott helyet a szomszédságában. Mivel szigorúan kora tavasztól, késő őszig volt használatban az épület, tökéletes megoldás volt a kültéri, féltetős vizes blokk, melyben két zuhanyzó, és WC kapott helyet. A használati meleg vizet villanybojler biztosítja. Megépült még egy tároló, és egy két állásos garázs is az idők folyamán, illetve a 2000 évek elején egy 30nm-es fedett kiülő, ahol sok-sok kellemes órát el tudtak tölteni felnőttek, gyerekek egyaránt.
Az épület korához képest jó állapotban van, köszönhetően a folyamatos törődésnek. Amikor valamit javítani kellett, az a lehető leggyorsabban megtörtént. (az utcafronti ablakok, illetve a falazat cseréje)
Kevés ilyen ingatlant találunk a piacon, amely ilyen fekvéssel, és méretekkel rendelkezik! Az ÜH-6-os övezeti besorolás a befektetőket is csábíthatja, de családi, vagy céges nyaraló kialakítására is tökéletes a helyszín.
Jogilag rendezett, 1/1 tulajdonban van.
Irányár: 23,9MFt
T:+ 36 20 94 094 30
Árfigyelő
Szeretne értesülni arról, ha ennek az ingatlannak megváltozik az ára? Adja meg elérhetőségeit és azonnal tájékoztatni fogjuk.